EDZŐINK

Borsányi Petra

Fit-Kid versenyzői pályafutásomat 1998-ban kezdtem el, előtte versenyszerűen úsztam és ritmikus gimnasztikáztam, majd ezt követően minden évben indultam a hazai fitness versenyeken és bajnokságon. Magyar bajnokságokon elért eredményeimnek köszönhetően lehetőségem nyílt képviselni Magyarországot egyéni és csapatversenyeken illetve különböző hazai és nemzetközi bemutatókon.

Versenyzői pályafutásom befejeztével a Fit Kid életben meghatározó szerepet betöltő Fit-Kid klubboknál kezdtem el edzői pályafutásomat, majd 2012-ben saját Fit Kid egyesületet alapítottam, mellyel jelentős szerepet vállalunk a hazai tömegsportban és Fit Kid életben.

Személyes célomnak tekintem, hogy tanítványaimmal megszerettessem a Fit-Kiden keresztül a mozgás szeretetét illetve az egészséges élet iránti igényük már kiskorban kialakuljon.   

További célkitűzésünk közé tartozik az előbb említettek miatt, hogy a FIT-KID jelen legyen minnél több hazai és nemzetközi iskolában, óvodában, hiszen az egészséges élet iránti igény kialakítása ennél a korosztálynál végezhető a legeredményesebben!

Non-Szabó Dóri

27 éves, anyuka, testnevelő tanár és Fit Kid edző.

Lassan 6 éve kezdődött Fit Kid edzői pályafutásom itt a Korona Fit Kidnél, akkor még a Testnevelési Egyetem hallgatójaként. A diploma megszerzése után testnevelő tanárként helyezkedtem el egy szakközépiskolában, mellette folytattam edzői munkámat is. Így a mindennapjaim a sport körül forogtak, és a 3 éves pici óvodástól a 19 éves középiskolásig minden korosztállyal dolgoztam.

Mára egy kislány boldog anyukája vagyok, így a tanári kötelezettségeim egy időre parkoló pályára kerültek, viszont legnagyobb örömömre a Fit Kid edzéseket továbbra is tudom folytatni.

Munkám során a legfontosabb számomra, hogy kialakítsam a gyerekek mozgás iránti igényét és szeretetét, hogy önbizalmat öntsek beléjük, és ha a versenyzés mellett döntenek akkor mindent megadjak nekik, ami az eredményes szerepléshez kell.”

Gecser Eszter

Gecser Eszter vagyok személyi edző és táncos-koreográfus. A tánc és a mozgás mindig fontos szerepet töltött be az életembe. Több mint 10 évig Fit-Kid versenyző voltam. Legkiemelkedőbb eredményeim az Országos Bajnokságon szerzett első hely, illetve Európa bajnoki cím.

Színházi táncosként tagja voltam az Experidance tánctársulatnak, később egy olyan társulatnak, amellyel színházi produkcióinkat az Egyesült Arab Emirátusokban mutathattunk be.

Az elmúlt években Írországban éltem, ahol a Motion Gymnastics vezetőedzője és a Fit-Kid Ireland művészeti vezetőjeként dolgoztam.

Jelenleg felnőtt táncoktatással és személyi edzéssel foglalkozom valamint mostantól a Korona Fit-Kid edzői csapatát is erősítem.

Óráimon a jó hangulat mellett hatékony edzésmunkára törekszem.

Célom, hogy minden betanított koreográfiám megmutassa a versenyzők legerősebb és legelőnyösebb oldalát.”

Pék Szilvia

Pék Szilvia vagyok, 3 éves korom óta tornázom, 10 évig versenyszerűen akrobatikus tornáztam. 8 éve dolgozom edzőként és bíróként, vezetőedző vagyok a TFSE Akrobatikus torna szakosztályában. Jelenleg 5 éve cheerleaderként versenyzek, részt vettem a 2017-es Európa Bajnokságon 2019-ben II. helyezést értük el egy Kínában megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen. Napközben jogászként dolgozom, de délutánonként már alig várom hogy edzői szerepbe bújhassak ez inkább hobbi és elhivatottság számomra mint munka. Idén szerdánként az akrobatikus tornában szerzett tapasztalataimat felhasználva igyekszem színesebbé tenni a Korona Fit-kid edzéseit. “

Varga-Sebestyén Lidi

Varga-Sebestyén Lidi vagyok, biológus, sportedző és jelenleg a Semmelweis Egyetem fogorvostan-hallgatója. Gyermekkorom óta a tánc valamilyen formája és a zenélés az életemben kitüntetett szerepet tölt be.

5 évesen ismerkedtem meg a Fit-Kid világával, és rögtön beleszerettem ebbe a táncformába. 8 év Fit-Kid után belekóstoltam az akrobatikus rock’n’roll-ba is, ahol 12 évig versenyzőként később edzőként bizonyíthattam. Mindkét táncstílus gyakorlójaként rengeteg tapasztalatot szereztem, amit beépítve igyekszem színesebbé tenni az edzéseket.

Nagyrészt az ovis és az általános iskolás korosztállyal foglalkozom. Az alap mozgásanyag helyes elsajátítása és a ritmusérzék fejlesztése stabil alapot ad a későbbi versenyzéshez, így ezekre nagy hangsúlyt fektetek. Orvosnak készülve különös figyelmet fordítok a megfelelő bemelegítésre és nyújtásra, de az erősítő gyakorlatok is állandó, bár kevésbé népszerű komponensei az edzéseimnek. Fontosnak tartom, hogy tanuljanak meg csapatban is jól dolgozni, illetve szeretek improvizációs feladatokat adni nekik olykor, amikor a kreativitásukat is fejleszthetik. Az edzéseken lévő jó hangulat mellett fontos számomra, hogy a gyerekekkel közvetlen viszonyt ápoljak. Célom, hogy a sport által a gyerekek a mozgás szeretetén kívül megtanulják az alázatot és a kitartást, ami később versenyzőként vagy tanulmányaik során nagy előnyt jelenthet.

Gyerekekkel foglalkozni és tanítani őket számomra mindig nagy áldás és megtiszteltetés, szeretek bejárni edzést tartani nekik és büszkeséggel tölt el, hogy a Korona Fit-Kid edzői csapatához tartozhatok.

Ádám Ildikó

 

Mesterdiplomás, modern táncpedagógus. A Relevé Táncművészeti és Táncsport Egyesület alelnöke, a ceglédi Relevé Tánciskola vezetője. A Patkós Irma Művészeti Szakközépiskola moderntánc és tánctörténet szaktanára. Fit-Kid versenyrendszer művészi hatás pontozóbírója, koreográfusa. A Fit-Kid Dance Free kategória koordinátora.

Frank Szabina

Frank Szabina vagyok. 7 évesen kezdtem el Ritmikus Sport Gimnasztikázni (ma már RG), és versenyszerűen szenvedélyesen űztem 8 évig. Majd ez a szenvedély irányt váltott a fitness világába.  Az első versenyzői Fit-Kid generáció egyik tagja lettem. Innen az ismeretség is, Borsányi Petrával, az egyesület vezetőjével, szinte együtt nőttünk fel, a hétvégi versenyek alkalmával. Négyszeres Magyar Bajnoki cím,és Világbajnoki Bronzérem tulajdonosa vagyok. 
Gyerekekkel-mint fitness,és rg edző, pedig már gyerekként elkezdtem foglalkozni, mint segédedző. Így 18 éves koromra megkaptam már az első saját ovis csoportomat is. Elvégeztem érettségi után egy sportoktatói képzést, majd a Semmelweis Egyetem Testnevelési karán végeztem, mint rekreáció-sportmenedzser.
Mindemellett személyi edzéseket tartottam,majd 2016-ban megszületett a kisfiam. 
Az edzések során alaposan, és kitartóan dolgozom azon, hogy a gyermekeknek jó mozgás alapokat adjak. Rg múltamnak köszönhetően, megfelelő testtartást, tudatosságot, és kecses nőies lágy mozdulatokat, és a szívvel lélekkel való önkifejezés megélést igyekszem átadni a lányoknak.
 Fitness múltamból az erősséget , és akrobatikai tudást hoztam ki magamból új képességként, így ezt adom át tanítványaimnak. Állóképességemnek köszönhetően fizikailag tudom segíteni az akrobatikus elemeket , és elméleti tudásommal pedig nagy hangsúlyt fektetek a megfelelő alapok elsajátítására. Erősítés, és alap akrobatikai elemek tisztázása, amihez a fegyelmet szoktam elvárni a gyerekektől, a biztonság érdekében. 
Az edzések további részeiben a jó hangulatot, és a bizalom kialakítását magammal,és a gyerekek között azonban ugyanolyan fontosnak tartom, mint a hatékony edzést. Hisz a jó közösség, és hangulat elengedhetetlen része egy jó edzésnek. 

Bártfay Bettina

Bártfay Bettina vagyok, viszonylag újoncnak mondható nemcsak a Korona FitKid klub életében, de általánosságban a FitKid világában.

Szakmai tapasztalatom fő pilléreit ritmikus gimnasztikából (az utolsó aktív években AGG-be is hajlóan—TeamBalance) hozom, amit közel 10 évig folytattam igazolt versenyzőként az ESMTK egyesületénél.

Bár az egyesületi tagságom felé irányuló gyermeki lojalitás keretek közé szorította a tornász karrier lehetőségét, teljesítményem mindig láthatóan kiemelkedett a mezőnyből.

Előéletemre visszatekintve így nagyon fontosnak tartom a fejlődési intenzitás fenntarthatóságát, célomnak és feladatomnak pedig, hogy egy olyan közösségben dolgozhassak és olyan feltételeket teremthessünk, amiben közösen törekszünk arra, hogy minél inkább kiküszöböljük a fejlődési lehetőség akadályait és a gyerekek a személyes képességeikhez mérten ismerhessék meg lehetőségeiket.

Ennek érdekében igyekszem minél gyorsabban átlátni a sportágra vonatkozó különböző preferenciákat (mind fizikai, technikai, pszichés szempontból) és törekszem arra, hogy ennek megfelelően edzőként mihamarabb bele tudjam integrálni magam a Korona Fit-Kid csapatába